2009. május 26., kedd

Nkuya Sonia rettegett a rózsaszíntől

Kevesen tudják Nkuya Sonia-ról, hogy gyakran maga tervezi a ruháit. A Megasztár 4 egykori versenyzője megálmodja öltözékét, amelyet nagynénje azonnal meg is varr neki.
Az énekesnő kedvenc színe a fekete, de nyáron a rikító színeket sem veti meg, ezért a pink, a kék és a sárga sem maradhat ki ruhatárából.
– Nyáron alig hordok nadrágot. Inkább a lenge ruhákat választom, amelyek könnyen felkaphatóak – kezdte Sonia. – Mindig megpróbálok olyan egyedi darabot beszerezni, melyek máson biztosan nem láthatóak. Nem szeretem a tömegholmikat, ezért is tervezem néha magam a ruháimat. A kiegészítők is nagyon fontosak, minden ruhámhoz felveszek egy hozzá illő fülbevalót vagy nyakláncot.
– Ha koncertre megyek akkor húzok csak nadrágot. Ilyenkor a fekete szerkók a menőek nálam. Ha kicsit elitebb helyre vagyok hivatalos, akkor biztosan ezt a ruhát választom. A hosszú fazon egyébként is nagyon tetszik.
A rózsaszín nagyon jól áll Sonia-nak, még dögösebbé teszi őt, régen mégis óvakodott attól, hogy rózsaszín ruhát vegyen fel.
– Régebben rettegtem ettől a színtől, de most már szívesen veszem fel ezt a színt – mondta Sonia. Sonia ritkán sportol, mégis sokszor látni laza szerelésben. – Kirándulni imádok, legutóbb Csillebércen jártam ebben a ruhában.

borsonline.hu

Előkerült Fekete Dávid eltitkolt testvére

Fekete Dávid a TV2 Aktív kamerái előtt mutatta be testvérét, akiről eddig még sosem beszélt.
A TV2 egyik műsorának hangja úgy gondolta, nem titkolózik tovább, és megmutatja Claudiát a közönségnek. A fiatal lány elmondta, hogy amikor 14 éves volt, akkor időnként talélkoztak, aztán megszakadt a kapcsolatuk. Azt is elmesélte, hogy ő kereste meg Dávidot, amikor a fiú felbukkant a Megasztárban, először e-mailt írt neki, aztán telefonon is felvették a kapcsolatot, később pedig a klubkoncertekre is elátogatott.

Claudia nem csak külsőre, hanem a színpad iránti szeretetében is rendkívül hasonlít Dávidra. Amíg bátyja énekel, ő balettozik.

storyonline.hu

2009. május 22., péntek

Király Viktor: Anyukám a stylistom

BUDAPEST — Forgószél címmel forgatta első szóló klipjét Király Viktor (25). A Megasztár 4. nyertese nagyon élvezte, hogy körülötte forog a világ, nemcsak a sminkes és a fodrász, de saját édesanyja is. Gabi volt ugyanis a csapat stylistja.


— Évek óta segít anyu abban, hogy kiválasszuk a megfelelő cuccokat, állandóan tanácsokat ad, de tőle el is fogadom, hiszen ez a szakmája. Még a Megasztár alatt is segített abban, hogy divatos ruhában álljak színpadra — mesélte Viktor, aki komoly koreográfiákkal is meglepi majd a rajongóit. — Benji barátom találta ki a táncot, amelyet nemcsak a klipben, de a Kapcsolat koncerten is láthatnak majd a nézők. Rengeteget készülünk rá, folyamatosan próbálunk a zenekarral és a táncosokkal, hogy minden profin menjen — lelkendezett az énekes.

2009. május 20., szerda

Fekete Dávid: Van lemezem!

BUDAPEST — Másfél hónapnyi kemény munka után elkészült Fekete Dávid (22) első önálló lemeze Kell, hogy itt legyél címmel. A megasztáros fiatalember elárulta, a munka miatt Győr és Budapest között ingázva ez idő alatt 17 742 kilométert vezetett le ajándékba kapott autójával.

– Mindennap hazajártam, így nem csoda, hogy hamar összejött ennyi kilométer. Kemény időszak volt, de nagyon élveztem, főleg mert nagyon tehetséges zenészekkel dolgozhattam. Ők egyelőre nem annyira ismertek a szakmában, de én kifejezetten kezdőkkel szerettem volna dolgozni. A lemezen 13 dal van, amelyből hét új. Van, amelyiknek a szövegét is én írtam – mesélte Dávid.

B. P.
Blikk.hu cikkje:)

2009. május 18., hétfő

"Többféle stílusom is van" - gyökeresen megváltozik a Megasztár felfedezettje

Bencsik Tamara bevallotta: amióta kijött a Megasztár-házból, elkezdte a saját útját járni. Új dalainál elhagyta a rá jellemző balkáni elemeket, többféle stílusban próbálja ki magát egyszerre.

"Még mindig szeretem a balkáni zenét, ám amióta kijöttem a Megasztárból, elkezdtem a saját utamat járni. Arra gondoltunk a zenekarral, hogy miért ne próbálnánk meg több stílust vegyíteni. Persze a balkáni motívumok is fellelhetően egy-egy dalban. Többféle stílusom is van, és legjobban a popos, r'n'b-s stílus áll hozzám közel" - tudta meg a Napi Ász az énekes tehetségtől.

STOP

2009. május 15., péntek

„Kell, hogy itt legyél” címmel megjelent Fekete Dávid új CD-je!


A fiatal, jóképű, tehetséges Fekete Dávidot „Új élet vár”-ja, hiszen megjelent első szóló albuma, és a Megasztár után megmutathatja saját színes, különleges zenei világát!

A Megasztár negyedik szériájának közönség kedvence, Fekete Dávid végre elkészíthette első önálló albumát, "Kell, hogy itt legyél" címmel.

Az elmúlt években rendkívül népszerűek lettek a musicalek hazánkban, sorra tűzik műsorukra a színházak a legújabb darabokat, egy-egy dal pedig hatalmas rádiós slágerré vált, a musical albumok pedig stabilan tartják magukat a slágerlisták élvonalában. A hatalmas rajongótáborral rendelkező fiatal győri srác is ebben a műfajban érzi leginkább otthon magát, és hogy ebben profi, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egészen a döntőig menetelt, hétről-hétre maga mellé állítva a közönséget.

Új albumán klasszikus musical slágerek (Rómeó és Júlia – Verona, Szívből Szeretni, Rudolf – Érted Születtem, Mozart! – Árnyékdal, A Valahol Európában – Miért Van?!) mellett új, kiváló saját szerzeményeket hallhatunk Dávid tolmácsolásában.

"Az új dalok elkészítésekor az motivált minket, hogy a musical rajongók is megtalálják a lemezen, ami nekik tetszik és a pop zene kedvelői is. Bízom abban, hogy az új dalok elnyerik a közönség tetszését."

Az album elkészítésében Dávid zenész barátai segítettek, akikkel már régóta együtt dolgozik, így olyan dalok születtek, amelyeket az ifjú énekes teljesen magáénak érez. Dávid, nem csak énekhangjával mutatkozik be az új albumon, szövegíróként is megcsillantja sokszínűségét. Az új dalokon keresztül, még sokkal közelebbről is megismerhetik a rajongók Dávid valódi egyéniségét.

Az énekes nem klasszikus értelemben vett musical- és pop-énekesnek tartja magát, hanem e kettő egyvelegének. A "Kell, hogy itt legyél" tökéletes album minden zeneszerető számára!

A következő héten lesz látható Fekete Dáviddal készített új riportunk, sőt nyereményjáték is indul, amelyben megnyerheted a CD-t! Érdemes tehát visszalátogatni az oldalra.

Dallista:

01. Új élet vár
02. Verona
03. Valami új
04. Szívből szeretni
05. Kell, hogy itt legyél
06. Távoli utakon
07. Érted születtem
08. Féltelek
09. Talán
10. Árnyékdal
11. Zokog a szívem
12. Miért van?!
13. A zene velünk

A kiadó honlapja: www.sonymusic.hu
Fekete Dávid honlapja: www.feketedavid.hu

2009. május 12., kedd

Fekete Dávid

Elindult Dávid hivatalos honlapja: http://www.feketedavid.hu :)
Valamint megjelent Dávid albuma, "Kell, hogy itt legyél" címmel :)

Tóth Lüszit beszippantja az agrárium

2009.05.13. 07:35
Állattenyésztéssel és földműveléssel akar foglalkozni Tóth Lüszi. Az egykori megasztár karrierje az utóbbi időben egyre döcögősebben halad, s úgy döntött, egy időre feladja a muzsikuséletről szőtt ábrándjait.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy lemond előadóművészi álmairól Tóth Lüszi. Bár a kaposvári kislány a Megasztár 4 után hatalmas tervekkel vágott neki a jövőnek, hamar kiderült, hogy korántsem lesz olyan könnyű számára az érvényesülés, mint azt a tehetségkutató idején sejteni lehetett. Előbb az okozott megoldhatatlan problémát, hogy az általános iskolás kislány egykori versenyzőtársaival együtt eleget tegyen a tanítási napokra eső koncertmeghívásoknak, majd azzal kellett szembesülnie, hogy ez idáig nem akadt olyan lemezkiadó, amely szívesen kiadta volna bemutatkozó szólólemezét.
Nem csoda, hogy az éppen pályaválasztás előtt álló énekesnő csalódottságában úgy döntött, olyan szakmát választ, mely igen távol áll a színpadok csillogó világától. Édesanyja, Edit asszony, mint mindig, ezúttal is elfogadta a tehetséges csemetéje döntését.
– Sokáig valóban úgy volt, hogy zeneművészeti szakközépiskolában fog továbbtanulni. Kaposvárott azonban sajnos nincs ilyen képzés, Lüszi pedig nem akar elmenni a városból. Azt hiszem, érthető a döntése, hiszen itt vannak a barátai, ide köti minden – magyarázta a zongoratanárként dolgozó édesanya, aki cseppet sem tűnt elkeseredettnek, amiért gyermeke nem lép a nyomdokaiba, és a buktatókkal teli zenészélet helyett sokkal nyugalmasabb pályát választ.
– Mindig is érdekelte a természet és az állatok. Köztudott róla, hogy imád lovagolni. Elképzelhető, hogy nyolcadik után a helyi mezőgazdasági szakközépiskolában fogja folytatni, majd ha végez, agrármérnöknek fog tanulni.

Koltay
Blikk.hu cikkje

2009. május 11., hétfő

Két fellépés

Május 16. szombat
Budapest, Népszigeti út- Duna Plazához közel
17.00 Fekete Dávid lép fel
ingyenes

Május 16. szombat
Budapest, Mentaterasz, Margit krt.
21.30 Balogh Imi koncert
Belépő: 1200 Ft.

Gyertek sokan!

:)

Horror! Álarcos rabló tört Hienre

BUDAPEST — Hihetetlen! Már itthon is Chicagóban érezhetjük magunkat!
Hien (15), a Megasztár 4. versenyzője legalábbis pontosan ezt érezheti! A vietnami kislány barátnőjénél volt, amikor egy pillanat leforgása alatt életveszélybe került.

– Hamy barátnőm szüleinél voltam, itt szoktam aludni, amikor Pesten van dolgom. Hamy már iskolában volt, szülei munkában, én meg anyura vártam – magyarázta Hien.

– Épp mentem le a lépcsőn, amikor megláttam a nappali ablakánál valakit. Egy fekete ruhás, fekete maszkos férfi volt, aki éppen az ablakot próbálta felfeszíteni. Megdermedtem, hirtelen azt sem tudtam, mit tegyek. A telefonom a nappaliban volt, így fel sem merülhetett, hogy odamegyek érte. Rettegtem attól, hogy meglát és leüt! – mondta Hien, aki két nappal a történtek után is borzongva beszél a különös napról.

– Azon gondolkodtam, hogy várjam meg, amíg elmegy, vagy kiabáljak esetleg? Mi lesz, ha rám töri az ajtót? – tette fel a kérdéseket magának az énekes lány, végül kiugrott az emeleti ablakon. – Egy szál pizsamában, mezítláb másztam ki, de nem érdekelt. Hien a szomszéd boltban kért segítséget, az eladók hívták ki a rendőröket, velük merészkedett vissza a házhoz.

Rohanás. Hient még két nappal az eset után is elfogja a rettegés, ha arra a napra gondol, amikor a rabló elől mezítláb menekült
Rohanás. Hient még két nappal az eset után is elfogja a rettegés, ha arra a napra gondol, amikor a rabló elől mezítláb menekült


A betörőnek se híre, se hamva nem volt, de hála Hien gyors reagálásának, a tervezett „munkáját” sem tudta elvégezni. – Ekkor ért oda anyukám, aki csak annyit látott, hogy egy szál pizsamában, rendőrökkel körülvéve állok az ajtóban. Szegény majdnem szívinfarktust kapott! Rusz Edit szerint Hien korában egy ilyen traumát feldolgozni sokkal nehezebb, mint felnőttkorban.

Még egy érett embernél is okozhat neurotikus problémát egy ilyen eset átélése – nyilatkozta a pszichológus. – Lehet, hogy nála is, mint általában, később csapódik le az egész. Előfordulhat, hogy szorongani fog, így azt tanácsolom a szüleinek, hogy nagyon-nagyon figyeljenek oda rá!
Blikk.hu 09' 05.11.

2009. május 8., péntek

Király apuka kezében van Tóth Lüszi karrierje

borsonline.hu

2009.05.07. 06:45
Évek múlva lehet csak befutott művész Tóth Lüszi. A tizennégy éves kislány felnőtt témájú dalokat akar énekelni szólólemezén, a lemezkiadók szerint azonban ez még túl korai lenne. Az egyetlen, aki talán segíthet neki, az Király Viktor édesapja, Tamás.


Király Tamás nem tudja eldönteni, milyen stílus állna jól a tinilányoknak, Lüszi azonban pontosan tudja, mit akar: felnőttnótákat énekelni


Hosszú éveknek kell eltelnie, míg sikeres lehet Tóth Lüszi. 2009 legjobb női hangja éppen abban a korban van, amikor még a lemezpiac profi szakemberei sem tudják eldönteni, milyen hangvételű lemez állna jól neki. Lüszi legszívesebben felnőtt témájú, szerelmes dalokat énekelne, ám úgy tűnik, erre nem vevők a kiadók. Egyedül Király Viktor édesapja, az EMI művészeti vezetője fontolgatja, hogy esetleg szerződést köt a kislánnyal, de még neki is komoly fejtörést okoz, hogy milyen irányba terelgesse Lüszi karrierjét. Már ha egyáltalán együtt fog dolgozni a kislánnyal. – Lüszi tehetséges kislány, de sajnos éppen köztes korban van. Gyereknek felnőtt, felnőttnek még gyerek. Kérdés, hogy mennyire vehető tőle komolyan, ha szerelmes számot énekel. Az tény, hogy minden esetben a művésznek kell eldöntenie, milyen utat szeretne járni, azt azonban nem hiszem, hogy Lüszi ítélőképes ebben a kérdésben. Egyelőre nem látjuk, melyik az terület, ahol ő jó lehet – magyarázta Király Tamás. Pedig Lüszi és édesanyja, Edit asszony éppen Királytól remélte, hogy végre elkészülhet a bemutatkozó album. Egy ideig ráadásul úgy tűnt, hogy az egyik legsikeresebb slágerszerző, Kasza Tibor is részt vesz a munkában, ám az együttműködésből végül semmi sem lett. – Tibi már a tehetségkutató alatt is jelezte, hogy szívesen elkészítené a lemezt, sajnos azonban az EMI megfúrta az ötletet – kezdte Edit asszony. – Király Tamás azt mondta, akkor adná ki a lemezt, ha Fenyő Miklós jegyezné a dalokat, vagy ha Lüszi olyan számokat énekelne, mint annak idején Szandi. Később azt javasolta, hogy a lányom szálljon be egy ABBA szerű gyerekzenekarba. Lüszi azonban a saját útját akarja járni. Ha nem engedik neki megvalósítani az ötleteit, akkor majd pár év múlva újra felküzdi magát, és olyan lemezt csinál, amilyet akar.
Koltay

Kidobta menyasszonyát Fekete Dávid!

2009. május 08. 10:25 | Forrás: STOP/BLIKK
nyomtat | elküld



A szerelem nem ért véget, de a távolság megölte - Fotó: blikk.hu

Fekete Dávid nem bírta tovább a távszerelmet, ezért úgy döntött: felbontja jegyességét, elhagyja menyasszonyát, Laurát.


A musicales énekes szíve majd megszakadt a döntés miatt, de úgy tűnik, nem volt más választása, a távolság ugyanis felőrölte a kettejük között dúló érzelmeket.

A fiatal lány már a tehetségkutató műsor előtt megérezte: a gigantikus show nem lesz jó hatással a kapcsolatukra, mert párja ezentúl az országot járja majd, a rajongók hadáról nem is beszélve - írja a Blikk.

A jegyességük csupán hónapokig tartott, azt azonban nem tudni, hogy Dávidnak van-e már másik választottja. Egy biztos: a pár nem lát esélyt a békülésre.

STOP

Visszatérés

Nah, ha minden igaz, megszűnt a sajtókorlát, szóval cikkecskék..:)

tegnapi stop.hu:

Fekete Dávid a több ezer kilométer ellenére is élvezi!

Fekete Dávid
Fotó: STOP/Szokolay László

Fekete Dávid élete az utóbbi időszakban igencsak felgyorsult, ám az énekes ezt egyáltalán nem bánja, sőt! Élvezi a munkát és hamarosan egy újdonsággal is előrukkol!

Fekete Dávid jelenlegi életszakasza egyáltalán nem mondható unalmasnak, hiszen az ifjú énekesnek bőven akad felkérése. Dávid több ezer kilométereket utazik havonta, de nem sajnálja a fáradtságot, hiszen rengeteg területen kipróbálhatta magát az utóbbi időszakban is, s végre egyik nagy álma is teljesülhet: hamarosan megjelenik a várva várt lemez, melynek címe: "Kell, hogy itt legyél"!

"Nagyon sokat dolgoztunk a barátaimmal a lemezemen egészen idáig, hiszen két hét múlva már meg is jelenik. De az elmúlt időszakban szerepelhettem a Thália Színházban - ahova Eszenyi Enikő hívott meg -, húsvétkor pedig volt lehetőségem kipróbálni magam egy film konferálásában. Mostanra már egy televíziós műsor hangja vagyok. Nagyon örülök ezeknek a lehetőségeknek, s sorra kapom a felkéréseket a fellépésekre is" - mesélte a STOPnak Fekete Dávid, aki nem kevés energiát, időt fordított albumának elkészítésére is.

"Ebben a hónapban is rengeteg fellépésem volt szerencsére, nagyon boldog vagyok és bízom abban, hogy a lemezzel is elégedettek lesznek a rajongók. A korongon hét saját és hat musical feldolgozás található: a hét saját dal popos, musicales hatású, tehát abszolút olyan stílusú lesz, mint amilyen én vagyok" - árulta el a STOPnak az énekes, aki családját sem hanyagolja el, igaz, nem egyszerű a munkát összehangolnia a magánélettel.

2009. április 20., hétfő

A megasztár szórja el kultúránk szeleteit

Hoppá - Meghajol Bartók Eszter előtt Európa!

Sikert sikerre halmoz az egykori megasztár - Bartók Eszter számára nagy elismerés, hogy zenekarával számos európai országba hívják fellépni. Bordeaux-ban háromszor tapsolták vissza.
2009.04.20 09:25, ma.hu

Új formációval hódítja meg Európát Bartók Eszter - A Megasztár színpadán ismertté vált énekesnőnek Hangfestők zenekarával már számos külföldi fellépése volt.

Márciusban Madridban, április elején Párizsban, majd Bordeaux-ban is fellépett. Énekel magyar és spanyol nyelvű népdalfeldogozásokat, valamint saját dalait. 2008-ban egy zaragozai világkiállításon szerepeltek, az ottani siker óta hívják őket mindenhova: vigyenek egy szeletet a magyar kultúrából. Bordeaux-ban háromszor is visszatapsolták Esztert és zenekarát - mesélte a sztár a Napi Ásznak.

A Hangfestők formációt Bartók Eszter, Sinha Róbert és Vidák Róbert alkotja - előbbi klasszikus gitáron, utóbbi pedig flamenco gitáron kíséri az énekesnőt.

A spanyol fővárosba a Magyar Gazdasági Évad kapcsán rendezett eseményen lépett fel a zenekar. Ezt követően a Conde Duque kulturális központban játszottak, méghozzá teltház előtt.

A madridi sikert követte a franciaországi. Az Interférences Hongroises fesztiválra hívták Eszter és együttesét. A franciák előtt a Magyar Kulturális Intézetben léptek fel.

Bartók Eszter természetesen itthon is örömmel áll színpadra, s nemrég a Nyíregyházi Főiskola arca lett: maga is ebben az intézményben végzett, de édesapja szintén a Nyíregyházi Főiskolára járt.

Az énekesnő tanító-magyar szakon diplomázott, de az élet a zene felé sodorta.

Elmondása szerint már akkoriban is tele voltak előadásjegyzeteinek margói a dalszövegeivel...

Ez azért nem semmi szerintem, hajrá Eszter!:)

2009. április 16., csütörtök

Döbbenet: nem engedi koncertezni Király Viktort a TV2!

2009. április 16. 10:52 | Forrás: STOP/BLIKK
nyomtat | elküld


Hatalmasat csalódtak Király Viktor nyíregyházi rajongói, akik hiába várják kedvencük pénteki koncertjét a Bujtosi Sportcsarnokban. A Blikk értesülései szerint a koncertet a TV2 hiúsította meg, arra hivatkozva, hogy tőlük senki nem kérte ki az énekest.

A vidéki koncerten a Megasztár-győztes Tóth Verával és Caramellel lépett volna színpadra a negyedik tehetségkutató győztese, Király Viktor. A hetekkel ezelőtt leszervezett bulit a szervezők őrjöngése ellenére sem tartják meg, a hivatalos információk szerint ugyanis Viktornak ugyanabban az időpontban máshol van jelenése.

"Kellemetlenül érint mindenkit ez a botrány. Felháborító, hogy három nappal a buli előtt lemondják a koncertet! Már ötszáz jegyet eladtunk, és így, akaratunkon kívül, de mégis becsaptuk a rajongókat. Egyszerűen nem értjük, hogyan hozhatnak ilyen helyzetbe mindenkit!" - mondta egy neve elhallgatását kérő stábtag.

Király Viktor a napilapnak udvariasan elmondta: nem szeretne az üggyel kapcsolatban nyilatkozni. Magyar Rita, a TV2 szóvivője azonban elárulta: "Azért mondtuk le a nyíregyházi koncertet, mert Viktornak abban az időpontban máshol lesz fellépése. A Megasztár-győztesnek a TV2 az ügynöke, szerződésben állunk, fogalmunk sincs, hogy ezt a koncertet ki szervezte le."

STOP

2009. április 8., szerda

Fekete Dávid lesz a TV2 hangja húsvétkor

2009.04.08. 12:30-Borsonline

Noha Fekete Dávid énekesi karrierről álmodott, most másra használják orgánumát: a Megasztár 4 második helyezettje a TV2 hangjaként debütál vasárnap este főműsoridőben.

Dávid képességeire már Friderikusz Sándor is felfigyelt a tehetségkutató zsűrizése közben, ahol utalt rá, ha lenne saját tv csatornája, akkor biztosan Feketét kérné fel az adó hangjának. Minden bizonnyal Fridi ötlete megütötte a TV2 vezetőségének a fülét is.


– Húsvét vasárnap Fekete Dávid lesz a TV2 hangja, ő konferálja fel az esti filmet, Az utolsó vakációt. Ez egyelőre egy kísérlet, a nézők visszajelzései alapján döntünk a folytatásról. Maximálisan elégedettek vagyunk Dávid teljesítményével – nyilatkozta Magyar Rita, a TV2 szóvivője.
ozs

a reklámban is már a Dávid beszél..:):):)

2009. április 7., kedd

KONCIKONCI



Szombaton a Carstyling kiállításon a Hungexpón fellépnek a Megasztárosok, du. 14-17 óra között, közönségtali is lesz!
A konci 15h-tól kezdődik, kb. 1 órás, ez van a honlapon!

belépő: 2500 Ft.

:)

2009. április 4., szombat

Így buliztak a Király testvérek! Blikk.hu cikkje


BUDAPEST — Háromszoros szülinapot ültek a Király testvérek csütörtök este Budapesten. Király Viktor és Benjámin a 25., nővérük, Linda a 26. születésnapját ünnepelte a partin, amely egyedülálló volt a család történetében.

– Mindig együtt ünnepeltünk, de sosem ekkora felhajtással. De régóta szerettünk volna már egy bulit, és most épp itt volt az alkalom – lelkendezett Linda, aki nemcsak családlátogatásra, de dolgozni is hazautazott Amerikából. – Készítünk egy duettet az öcsémmel a lemezére, és el kell utaznom Londonba is, hogy tárgyaljunk a lemezem európai terjesztéséről – mesélte Linda, de a megjelenéssel kapcsolatban nem akart pontos időpontot megadni.


Viktor örült annak, hogy végre egy hatalmas bulival ünnepelhetett, bár ő visszafogottan élvezte a partit, amelyen a régi barátok mellett a megasztárosok és a produkcióban dolgozók közül is sokan vettek részt.

B. P.

2009. április 2., csütörtök

"Elkezdtünk beszélgetni, és összejöttünk"


Nkuya Sonia: Két éve szerelmes voltam, csak nem mondtam meg


Nemrég még együtt állt kamerák elé Nkuya Sonia és volt párja, aki ma már egyedül él. Sonia február végén szakított a nála 13 évvel idősebb kedvesével - az új szerelméről azonban nem sokat hallhattunk. Egészen mostanáig.
2009.04.01 13:45, Tabu tv


Nemrég még mindenhol együtt állt kamerák elé Nkuya Sonia és akkori kedvese, aki ma már egyedül él.

Sonia még február végén szakított a nála 13 évvel idősebb kedvesével, másnap pedig máris hírt adott arról, hogy új szerelme van.

Azóta azonban semmit sem hallhattunk a rejtélyes új férfiről, egészen mostanáig! Sonia, és új kedvese Attila exkluzív interjút adtak a Tabu Tv riporterének.

"Attilával iskolatársak voltunk, régen még osztálytársak is. Már másfél éve nem járok abba az iskolába, de elkezdtünk beszélgetni, és végül összejöttünk. Nem kellett elölről kezdünk az ismerkedést, kiskorunkban nagyon jóban voltunk. Egy ideig csipkelődtünk egymással, nem értettük, hogy miért, de kiderült, azért, mert valahol tudtuk hogy egyszer úgyis együtt leszünk" - beszél kapcsolatuk kezdetéről Nkuya Sonia a Tabu Tv-nek.

Sonia elmondta, már volt arra példa, hogy a média tönkretette egy fiúval való kapcsolatát, és ezért sem szereti, ha ezzel a dologgal kapcsolatban érdeklődnek.

Elmondása szerint tényleg nem jó, ha a média belenyúl a dolgokba, persze nem mintha szétválaszthatóak lennének bármilyen szinten is.

A Tabu Tv-vel azonban mégis kivételt tettek. Nkuya Sonia és új szerelme őszintén vallottak a kapcsolatukról, egy exkluzív videó formájában.

"Már két hónapja vagyunk együtt. A kapcsolatunk borzasztó harmonikus, szuper. Hasonló típusúak vagyunk, úgyhogy veszekszünk eleget, de hamar megoldjuk a kis dolgainkat" - meséli Sonia.

A fiatal lány új szerelme a Tabu Tv-nek elmondta, hogy közel 8 éve ismerik egymást, és nagyon jól megvannak együtt.

A Megasztár 4 énekesnője egy korábbi interjúban elmondta, hogy két éve szerelmes új kedvesébe, de mindeddig nem merte tudomására hozni érzéseit.

Néhány érdekesség azonban akad a kapcsolat körül: Sonia február végén szakított párjával, az általunk rögzített videó pedig március 31-én készült.

A fiatalok saját bevallásuk szerint már két hónapja járnak. Ez azt jelenti hogy Sonia megcsalta akkori barátját - ahogy a lány nevezte -, Macikát? Talán később majd ez is kiderül!

2009. március 29., vasárnap

Végzett az ORTT: 6 milliós büntetést kapott a Megasztár!

Megasztár

Befejeződött az ORTT vizsgálata a Megasztár októberi és novemberi adásaival kapcsolatban. Közel hatmillió forintra büntetik a csatornát.


A TV2 négy alkalommal sértette meg azt a szabályzatot, mely szerint a műsorszámon belül közzétett reklámok között legalább húsz percnek kell eltelnie, október 15-én pedig a Megasztár alatt burkolt reklámot közölt. A testület ezért 5.789.225,- forintos kötbért érvényesít a műsorszolgáltatóval szemben - írja a Napi Ász.

STOP

Fekete Dávidnak jólesik

2009. március 29. 11:13 | Forrás: STOP/Vasárnapi Ász


Míg Fekete Dávid tartósan a tizedik helyen áll a Top 40-es eladási albumlistán "A döntőben elhangzott dalok" lemezzel, addig Király Viktor csak a 36. helyen van. Májusban már a boltokban lesz az önálló lemeze is.


"Jólesik az emberek bizalma. Gőzerővel dolgozom, önálló lemezemen igazi musicales, popos, slágeres dalok lesznek. A kiadó által kijelölt kereten kívül is teszek pénzt a készítésébe, hogy minél különlegesebb CD-vel lephessem meg a rajongóimat!" - árulta el Fekete Dávid a Napi Ásznak.

Az albumlista sorrendjében Lakatos Krisztiánnak a 17., míg Tóth Lüszinek csak a 29. helyezést sikerült elcsípnie.

STOP

Fekete Dávid és Eszenyi Enikő egy színpadon!

2009. március 27. 11:37 | Forrás: STOP/BLIKK



Eszenyi Enikő, A gyönyörben nincs középút című estjének egyik vendége lesz a negyedik Megasztár musicalénekese, Fekete Dávid.



A Vígszínház új igazgatója a Thália Színház Nagyszínpadán készül az előadásra, ahol az általa zsűrizett megasztáros második helyezett is fellép majd - számol be a Blikk.

2009. március 19., csütörtök

Eljegyzi két hónapja ismert szerelmét a megasztáros

2009. március 19. 07:33 | Forrás: STOP/Napi Ász
nyomtat | elküld



Lakatos Krisztián - Fotó: TV2

Lakatos Krisztián
megtalálta az igazit. Annak ellenére, hogy két hónapja megismert szerelme 13 évvel idősebb a most 18 éves énekesnél, mindketten úgy gondolják: készek bármilyen áldozatra, hogy együtt lehessenek.

Krisztián a lehető legkomolyabban gondolja a kapcsolatukat, így fél éven belül kész eljegyezni barátnőjét, Henit.

"Már a megismerkedésünk is különleges volt. Egy bálon énekeltem az utolsó számot, majd lesétáltam a színpad elé, ahol szó szerint az ölembe hullott Heni. Már akkor tudtam, hogy számomra ő az igazi. Nem is haboztam tovább, odamentem hozzá, átkaroltam és úgy énekeltem neki" - meséli boldogságban fürdőzve a megasztáros.

"Úgy döntöttem, hozzávetőleg egy fél év múlva eljegyzem Henit. Azt hiszem, teljesen mindegy, hogy hány év korkülönbség van két ember között, ha képesek egy hullámhosszon lenni és szeretik egymást. Heni olyan, mint én. Ő egy személyben a haverom, barátom és szerelmem" - mondta Krisztián a Napi Ásznak.

2009. március 18., szerda

Király Viktor nemrég még a vécéket suvickolta


Király Viktor


Előfordult, hogy vécépucolással egészítette ki a zsebpénzét, ahogy az is, hogy egy verekedés után agyrázkódással vitték kórházba. Király Viktor, a Megasztár 4. győztese kalandos életének titkairól nyíltan mesélt a Blikk Nőknek.


"Amerikában teljesen mindegy, kinek milyen gazdagok a szülei, a gyerekek 13-14 évesen suli után elmennek dolgozni. A szüleim engem is így neveltek. Azt mondták, ha az alapvető dolgokon túl akarok valamit, akkor keressem meg rá a pénzt. 14 éves korom óta dolgozom, először egy fotósnál kezdtem, a vécét takarítottam.

Aztán amikor eladtam egy kétszáz dolláros képet, azt mondták: na jó, ne takaríts, gyere a pulthoz! Attól kezdve folyamatosan dolgoztam az iskola mellett, hol egy pékségben, hol egy sportboltban, hol egy étteremben" - meséli Király Viktor.

Viktor életét a hajzselé mentette meg!

Meghökkentő történetet mesélt a Megasztár utolsó szériájának győztese, Király Viktor. Egy szörnyű autóbalesetben a szakemberek szerint hajzseléje mentette meg az életét.

Viktorék autójukkal belehajtottak az előttük haladó buszba. A rendőrségi szakvélemény szerint az énekes kizárólag a haján lévő zselének köszönhette, hogy életben maradt.

Ugyanis lefejelte az autó szélvédőjét, a hajzselé az üvegre kenődött, így olyan gyorsan lecsúszott a feje az ablakról, hogy megúszta a koponyasérülést. A Megasztár nyertese azt mondja, az eset óta a biztonság kedvéért picivel még több hajzselét használ.

storyonline.hu cikke

2009. március 16., hétfő

Emlékszik még Tóth Lüszire?

2009. március 16. 18:13 | Forrás: STOP/Fanny


Nem kis teljesítmény a tizenhárom éves diáklánytól, Tóth Lüszitől, hogy komoly megmérettetések után tavaly az év női hangja lett. A Megasztár 4. alatt szinte az egész ország szorított az ifjú tehetségért, aki visszaült az iskolapadba.

"A Megasztár befejezése óta nyugisabb körülöttem minden, nincs az a sok munka, ami a műsorral járt. Most a tanulásra kell koncentrálnom. Hiányzik Karcsi jelenléte, Tamara kedvessége, Viktor nyugodtsága, humora, Dávid testvéri ölelése, szeretete, Sonia bátorsága, vagány kiállása, Hien evése, Imi lazasága, Pacsirta felnőttes egyénisége" - sorolja Tóth Lüszi, akinek ha lehetne teljesíteni három kívánságát, a következőket kérné.

"Az első, hogy legyen béke a világban, és az emberek egészségesek és jók legyenek. A második kívánságom már teljesült: van egy saját lovam. A harmadik pedig, hogy szeretett énekesnő legyek!"

2009. március 15., vasárnap

Lakatos Krisztián elfelejt mindenkit

2009. március 15. 15:46 | Forrás: STOP/Napi Ász



Nekilát a stúdiómunkálatoknak a negyedik Megasztár döntőse, Lakatos Krisztián. Egy hétig sem családjára, sem barátnőjére nem lesz ideje.


"Hamarosan beköltözöm a stúdióba, ahonnan hozzávetőleg egy hétig haza sem jövök" - mesélte a Napi Ásznak az énekes.

:)

2009. március 12., csütörtök

A 15 éves megasztár élvezi a szingliséget!

Hien: Most szingli akarok lenni!

Egy budapesti szórakozóhelyen ünnepelte 15. születésnapját Hien, a negyedik Megasztár fiatal énekese. A kislány nemrég azt is elárulta, hogy egyáltalán nincs ideje arra, hogy a fiúkkal foglalkozzon, most fontosabb dolgai akadnak!
2009.03.11 09:20, ma.hu

- "Most szingli akarok lenni, igaz, régen sem voltam egy pasizós lány. Persze számos levelet, megkeresést kapok, de ezekkel nem foglalkozom" - mesélte a fiatal lány.

Hien azt is hozzátette, hogy egyelőre nincs is szüksége senkire. – írja a Napi ász.
Szecsődi Karcsival csak barátság maradt köztük!

Hien úgy érzi, hogy jelentleg zenei karrierje sínen van, hiszen a közeljövőben két lemezszerződés ajánlata közül egyet hamarosan elfogad, így rövidesen önálló albuma elkészítése köti le majd minden idejét.

Köszönjük, ennyi volt: Tóth Vera és Tóth Gabi is búcsúzik

2009. március 12. 08:41 | Forrás: STOP/BLIKK


Négy év után lecserélik őket

Közel négy éves szereplés után eltűnnek a Tóth-lányok a TV2 képernyőjéről. Tóth Vera és Gabi énekelte ugyanis a Jóban Rosszban című sorozat főcímdalát, amely most megváltozik.

Az eddig hallott dal megújul: a zeneszerző Fehér Attila új szöveget és dallamot írt hozzá, amit a szintén megasztáros Bencsik Tamara és a Back II Black énekese, Bebe énekelt fel. Tóth Verát nem értesítették a változásról, de nem is nagyon hatja meg a dolog.

"Amikor felkértek, nagyon büszke voltam. Egy napi sorozathoz adtuk a hangunkat, amit hetente ötször, főműsoridőben vetítettek, ez hatalmas dolog" - emlékszik vissza az első Megasztár győztese.

"Fiatalosabb, lendületesebb az új nóta, szerintem hamar megszeretik a nézők" - mondta a Blikknek Tamara, aki nem először dolgozott együtt Bebével. "Jó a dal, Tamarának fantasztikus a hangja" - egészítette ki az énekes.

STOP

Fekete Dávidnak most nagyon kell vigyáznia

2009. március 12. 06:35 | Forrás: STOP/Napi Ász

Finoman szólva is ingatag lábakon áll Fekete Dávid kapcsolata barátnőjével, Laurával. A Megasztár ideje alatt is problémát jelentett kettejük között az énekes hirtelen jött népszerűsége, így Dávidnak most nagyon óvatosnak kell lennie.


"A lemez készítése sok időmet igénybe veszi, napi 8-10 órát töltök stúdióban, hogy felvegyük a számokat. Sok fellépésre is hívnak, aminek nagyon örülök, de alig marad szabadidőm. Rengeteget utazom, hogy együtt lehessek a szeretteimmel is. Remélem, hogy túléli a kapcsolatunk ezt az időszakot" - mesélte a Napi Ásznak Fekete Dávid, akinek lemeze május környékére várható.

"A lemezen musicales és popos dalok is hallhatók lesznek majd" - tette hozzá az énekes.

2009. március 10., kedd

:)

Balogh Imi az Interaktívban mesél arról, hogy kislemezt ad a rajongóinak ajándékba.

Lakatos Krisztián pedig hamarosan elindul las Vegasba, hogy világhírű lehessen...

2009. március 8., vasárnap

Balogh Imi robbant!!!


Elege lett a várakozásból: kezébe vette sorsát a megasztáros!
2009. március 08. 01:59 | Forrás: STOP/BLIKK

Balogh Imre, aki elsőként esett ki a negyedik Megasztár legjobb tíz énekese közül, úgy döntött, hogy kezébe veszi zenei karrierjét: a fiatal énekes elkészített egy négydalos kislemezt, amit ingyen elküld a rajongóknak.

"Ezt szeretném én odaadni mindenkinek, aki szeretné. Aki küld nekem egy e-mailt a honlapomon található címre, és persze megírja a címét, annak elküldjük postán" - mesélte a megasztáros tehetség a Blikknek.

baloghimiclub@gmail.com
ide várja Balogh Imi a neveket és postacímeket, akik szeretnék megkapni a kislemezét ajándékba:)

:)

2009. március 5., csütörtök

Infók a turnéról!!!!

Megasztárról:A MEGASZTÁR 4 teljes döntő szereplőinek bemutatkozása és ezzel együtt a legenda Gyöngyösön folytatódik. Március 14-én szombaton érdemes lesz már kapunyitáskor (17.45) ott lenni a gyöngyösi Sport-és Rendezvénycsarnok K5 vagy K6 bejáratánál, mert a bejutás után a 18.15-től az új megasztárokkal testközelben is meg lehet ismerkedni egy közönségtalálkozó keretein belül.
A koncert is „korán" elkezdődik (19.00), mivel több mint 3 órás lesz és a 10 döntős mellett énekelni fog Király Linda (testvérével Viktorral is) és Tóth Vera (Bencsik Tamarával duettezik is).
A program igen impulzív lesz, a kedvezményes jegyekhez (2.100 Ft) péntektől (01. 09.) lehet hozzájutni a kisRadírban (Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 6.). Legyél részese a legendának az elsők között!!!!!!!!!!!!!!!!

Március 20. 17:00-18:00 Salgótarján, Sportcsarnok-itt lehet, hogy csak Viktor, de még kiderítjük

márciu 26 Oroszlány-TOP3-Király Viktor, Fekete Dávid, Lakatos Krisztián

2009. március 4., szerda

Döntős dalok!

)
Nemrég jelent meg Király Viktor döntőben elhangzott dalai, most pedig megérkezett Fekete Dávid musicalválogatása is, szintén a műsor folyamán már hallhatott számokból. :) Hajrá Mindenkinek! :)

2009. március 3., kedd

Megaturné

Egyelőre ennyit tudni...


március 14
.Gyöngyös Sport- és Rendezvénycsarnok jegyár: 2100 18.00 Vendég: Tóth Vera & Gabi

március 15. Orosháza jegyár: 2000/2900

április 19
. Gyula (Várkert) 19.00 Pálinka fesztivál belépő: 800

május 30
. Békéscsaba 19.00 Csülök-fesztivál

2009. február 21., szombat

Fekete Dávid hétvégéje-Blikk.hu mai cikkje

Dávid (22) musicalekkel lopta be magát a Megasztár nézőinek szívébe
Győr — Folyamatos ingázással telnek az énekes napjai. Mivel az otthona Győrben van, munkája viszont leginkább a fővároshoz köti, mostanában kétlaki életet él, de mivel a szíve mindig hazahúzza, amikor csak teheti, otthon tölti a hétvégéit.

– Nagyon szeretem ezt a várost, hangulatos vidéki hely, ugyanakkor minden megvan itt is ugyanúgy, mint Budapesten – mesélte a Blikknek az énekes. – Egy színház vagy pláza miatt nem kell azonnal a fővárosba rohanni, no persze aki olyan szakmát választ, mint én, az nem teheti meg, hogy itt marad.

A gyakorláshoz viszont nem muszáj több száz kilométert utazni, Dávid ezt otthon, a saját szobájában is megteheti. Mivel nemrégiben egy vadiúj gitárt is kapott Mester Tamástól, mindene megvan a zenéléshez. Dávid ugyan egyelőre nem sokat ért a húrok pengetéséhez, de idővel majd belejön.

A zene mellett mi más lehetne még a szenvedélye, mint a sportolás, hiszen egy fárasztó nap után leginkább ez képes kikapcsolni az énekest.

Egyik kedvenc játéka a kosárlabda, amit – ha éppen nem akad ellenfele – egyedül is szívesen játszik, méghozzá leginkább egykori gimnáziuma tornatermében, ahol persze mindig akad pár ismerős.

A kosár után egy hatalmas fürdőzéssel hűti le magát, ahova leginkább barátai kísérik el. Győrnek gyönyörű termálfürdője van, ahol Dávid már törzsvendégnek számít. A Megasztárban elért sikerei után még állandó belépőt is kapott a tulajdonosoktól.

A rengeteg siker és elismerés ellenére a lelke mélyén még mindig gyerek az énekes, ez pedig abból látszik, hogy a csúszkálás közben érzi a legjobban magát. Miután pedig kiáztatták magukat barátaival, szívesen ülnek össze este valahol egy kis beszélgetésre. Ha pedig úgy alakul, egy jó kis flipperversenyre bármikor kaphatók a fiúk.

Somogyi Nóra

Tóth Lüszi hol folytatja..???

Részlet a Blikk mai cikkjéből...


A szülők és a megasztáros lány azon vitatkoznak, hogy Budapestre költözzenek-e.
KAPOSVÁR — Tóth Lüszi (13) a Megasztár 4. egyik legvitatottabb személyisége volt. Sokan úgy gondolták, hogy a kislánynak nem való még ez a fajta csillogás, ismertség, a többség véleménye szerint előbb az iskolát kellene befejeznie, csak ezután karriert építeni. Most úgy tűnik, Lüszi családjában még mindig téma ez a dilemma, olyannyira, hogy parázs viták alakulnak ki arról, a kislány karrierje érdekében nem lenne-e jobb, ha inkább a fővárosban élnének.

2009. február 17., kedd

Turné és egyéb...

Eddig ennyit tudni:


Megasztár-turné
állomások :ű

március 14.Gyöngyös Sport- és Rendezvénycsarnok, jegyek elővételben 2100 ft.
március 15. Orosháza jegyek elővételben 2000, helyszínen 2900 ft.


Most szombaton, 21-én lesz a Kaméleon klubban Viktor konci és ha minden igaz, Karcsi is fellép, de erről még írok:)

2009. február 5., csütörtök

A Blikk cikkje:)

PUY SAINT VINCENT — Egy síversenyre vitte ki a sztárokat az Aktív forgatócsoportja, hogy megmutathassák, hogyan boldogulnak a téli sportokkal, ám úgy tudjuk, Gáspár Laci (29) és szintén vele utazó kedvese, Reni az elejétől kezdve elviselhetetlen volt, Laci „játszotta a sztárt”. Kiakadt minden részleten, amelyet a TV2 végül megelégelt, és lecserélte az énekest a csapatában.


Információink szerint már a 21 órás buszúton végig hisztizett, de igazán akkor szakadt el a cérna, amikor kiderült: egy apartmanban kell aludnia Bencsik Tamarával és Nkuya Soniával. Erre Laci teljesen kiborult, pedig nem kellett volna egy légtérben tartózkodnia a két friss megasztárossal, ő Renivel egy külön szobát kapott. Ráadásul előre szóltak nekik, hogy ez nem egy luxushotel, hanem egy sítábor, így hozniuk kell egy csomó mindent.

A Blikk úgy tudja, lázította a többieket is, hogy ha nem kapnak pénzt ezért az egészért, akkor miért kell elviselniük a körülményeket. Végül a csatorna egy külön autót küldött értük.

– A hír, sajnos igaz. Laci nem volt elégedett a körülményekkel, ezért kénytelenek voltunk autót küldeni érte, és hazahozatni. Balogh Imi és Szecsődy Karcsi örömmel vállalkoztak, így jövő héten az Aktívban az ő havas kalandjaik is láthatóak lesznek – nyilatkozta Magyar Rita, a TV2 szóvivője.

Gáspár Lacit is sikerült elérnünk telefonon. A Megasztár első szériájának sztárja persze egészen másképp látja a Franciaországban történt dolgokat.

– Valóban nem olyanok voltak a körülmények, mint amelyekről előzetesen szóban megállapodtunk. Ezért a TV2-vel közösen döntöttünk úgy, hogy más jön ki helyettünk mi pedig hazautazunk. Ettől még két klassz napot eltöltöttünk kint, vasárnap hajnal kettőig együtt énekeltünk, Reni a lányokkal is összebarátkozott. Egyáltalán nem gondolom, hogy megjátszottuk volna magunkat, sőt.

Blikk-információ

2009. február 4., szerda

Botrányszag van...

Eljárás indult a TV2 ellen
2009. február 04. 09:49 | Forrás: STOP/BLIKK



Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal a TV2 ellen, mivel megtévesztették a nézőket a negyedik Megasztár szavazásával kapcsolatban.

A Megasztár 4. című tehetségkutató műsor élő adásaiban a szavazatok küldésére buzdító felhívás tévesen azt a képzelet kelthette a nézőkben, hogy csupán, illetve elsősorban a szavazataikon múlik a versenyzők továbbjutása - olvasható a Blikkben. A csatorna szerint ők nem hibáztak.

STOP.hu cikkke

2009. február 1., vasárnap

Fekete Dávid megkapta Mester Tamástól!

Megkapta a beígért gitárt Mester Tamástól a negyedik Megasztár második helyezettje, Fekete Dávid. A fiatal énekes egy olyan hangszerrel lett gazdagabb, amelyet Chris Rea zenekarában is használnak a zenészek.



"A lakásába hívott meg, ahol egymás mellett ott volt hat-hét gitár. Kérte, hogy válasszak, és nekem ez tetszett a legjobban" - mesélte a Blikknek Dávid, aki egyelőre csupán alapszinten tudja megszólaltatni új tulajdonát, de elhatározta: mostantól órákat vesz.


A stop.hu cikkje:)

Tegnap pedig lezajlott a SzeCsődi Karcsi blogtali, részleteket hamarosan..:)

Jövőhéten Tamara lesz a Hal a tortánban, elég érdekes csapattal...

Addig is tartogatnak meglepiket a többiek, de még nem árulhatom el..:)

2009. január 28., szerda

:)

Viktor a Simple Red előtt fog fellépni a Kapcsolat koncerten!

Közben megismerhettük Sonia pasiját, az Imi szülinapról volt egy összefoglaló az Aktívban:)

Szecsődi Karcsi blogtalálkozó szombaton! Bővebb infók: dana92@freemail.hu !ű

Hamarosan a többi megás is lesz a Hala tortánban, ha megtudom, jelzem!:)

:)

2009. január 26., hétfő

A Megasztáros rajongókat kapott a szülinapjára!



A Megasztár 4 döntőse rendkívüli módon ünnepelte meg szülinapját. Rajongói ugyanis egy meglepetés bulival kedveskedtek neki.


Az egyik népszerű közösségi portálon létrehozott klubban már napok óta visszaszámlálás volt, hogy minél hamarabb eljöjjön a szombat, a nagy esemény napja. Izgatottan készült mindenki a nem mindennapi dologra, hiszen Balogh Iminek szülinapja volt a héten, e mellett pedig végre találkozhatott a sok rajongó is egymással, végre nem csak a monitoron keresztül �láthatták� egymást.

Az első meglepetés már a lefoglalt kávézóba való belépésekor meghatotta Imit, közös Boldog Szülinapot énekkel fogadták kedvencüket a rajongók, ismerősök, barátok. A java pedig csak ezután következett: rengeteg ajándék, torta, tűzijáték; sok-sok ölelést és még több jókívánságot is bezsebelhetett.

Persze Spider - ahogy becézték a műsor alatt- sem maradt tétlen. Végig az emberek között ült, beszélgetett, és ő is szolgált némi meglepetéssel, több dalból is énekelt részleteket mindenféle kíséret nélkül.

Természetesen a közös fotók és az aláírások sem maradtak el, sőt még egy-két puszi is jutott mindenkinek.

Mindenki remekül érezte magát és az idő gyorsan elrepült. Imi pedig többször is megköszönte azoknak, akik ott voltak, hogy eljöttek és vele ünnepeltek, bearanyozták a napját. A búcsú pedig biztosan nem szól hosszú időre, elárulta, lemeze készülőben, hamarosan hallunk felől.

Máté Brigitta

Ezt meg én írtam és a www.eztnezd.hu oldalon van fent:)

Tóth Lüszi ajándéka


KAPOSVÁR — Ahogy meglátta, azonnal beleszeretett, és szorosan magához ölelte Ali babát Tóth Lüszi (13). A Megasztár legifjabb felfedezettje ugyanis az egyik rajongójától kapott ajándékba egy kis ölebet, brüsszeli griffont, amelynek értéke 250 ezer forint.

Szintén a Blikk.hu cikkjének részlete:)

Király Viktor besokallt

A blikk.hu cikkje:

BUDAPEST — Meg kellett változtatnia a telefonszámát Király Viktornak (24), mert a rajongók már aludni sem hagyták. A Megasztár 4. nyertesének hívószámát többek között régi ismerősök adták ki, akik szórakozóhelyeken a lányoknak vagánykodtak azzal, hogy ők ismerik a sármos hírességet
– Nem voltam mérges, de azért kicsit zavart, hogy futó ismerősöknek köszönhettem, hogy még aludni sem tudtam. Nem a barátaim voltak, hanem olyan ismerősök, akik esetleg korábbról valamiért tudták a számom. Egy idő után azonban kicsit kellemetlen lett, hiszen nem tudok mindenkivel beszélgetni. És mivel mi egy, az éjszakában sokat mozgó család vagyunk, ezért éjjel-nappal be van kapcsolva a telefonom, hiszen bármikor bá mi történhet. De mostanában többször előfordult, hogy rajongók hívtak éjjel, és beszélgetni szerettek volna. Persze szívesen beszélgetek, de mostanában egyre kevesebb időm van – szabadkozott Viktor.

Az egyik kislány rajongója például szinte „kihallgatta” Viktort a telefonban.

– Aranyos volt, szinte mindenre rákérdezett a kedvenc színemtől kezdve a kedvelt ételeimet át mindent tudni akart. Komolyan mondom, zseniális riporter lenne belőle – nevetett a megaénekes, aki azt is elárulta, aki nem tudta elérni őt, az trükközni kezdett.

– Volt, aki először kijelzett számról hívott, de nem vettem fel, majd nem sokkal később megpróbálta magántelefonszámról is – mesélte a fiatalember, aki azt is elárulta, egy ideig a neten is fent volt a szám, mert egy hirdetés után elfelejtette levenni, így onnan is sokan megtudhatták. Még ugyan él a régi telefonszám, de Viktor nemrég egy SMS-ben tudatta a barátaival és szakmai kapcsolataival, hogy egy új telefonszámon várja a hívásokat.

Úgy tudjuk, Király Viktor telefonszáma igencsak kelendő a tinilányok körében, a megaénekesnek hatalmas női rajongótábora van. Így az is előfordulhat, hogy egyesek pénzt látnak ebben, és árulni kezdik majd az áhított számot.

Bajkó Panka

2009. január 25., vasárnap

A TaLi!!!!!!!!!!!!





Nagyon izgultam minden miatt. Hogy jól sikerül-e sokan leszünk-e Imi jól fogja e magát érezni és hasonlók..:) Mindenkit az őrületbe kergethettem..De nembaj:) Danával már jó korán, hn1kor odaértünk, rajzoltunk, aztán Gyuri is csatakozott, meg jöttek Nicole-ék, meg Fanny, Viki, Bius, Lily, szóval a szokásos csapat:) Azért még rohangásztam mint a mérgezett egér, de ez vot a dolgom:) Szabi szerencsére ideszólt, tv stáb beizzítva, Boldog Szülinapot éneklés, meghatódás, óriási nagyölelés, rengeteg puszi, mosoly, nagyon édes volt!!!!!!! Közénk ült, sztorizott, viccelődött, és énekelt acapella, zseniális volt. Imádom hangját:)Meg Őt is.Remélhetőleg mindenki jól érezte magát, én igen...
ÉS mindenki megköszönte, Imi is, hogy összehoztuk a talit, jólesett. Úgyhogy lesz sok következő is. Ja meg nyilatkoztunk is Lilyvel, teljesen spontán ölelés :D
Meg közös fotó, és aláírás, amit sosem fogok elfelejteni...
Hamarosan lemez meg mindenféle jó lesz:)Természetesen óriási nagy öleléssel, puszival búcsúzott mindenkitől:)

2009. január 24., szombat

Turné

A storyonline cikkje, köszönöm a linket!!!:)

Mi vár a megasztárosokra?



Az egyik napilap híre szerint a gazdasági válság miatt az idén elmarad a szokásos nyári Megasztár-turné. A tehetségkutatói énekesei azonban semmit sem tudnak erről, és a TV2 szóvivője sem állít ilyet. De mi is az igazság?


Egy megjelent cikk szerint Fekete Dávid, a Megasztár második helyezettje azt állította, hogy nem lesz idén turné, valamint arról is beszélt, hogy elégedetlen a karrierjével. A musicalénekes fiú felháborodottan mesélte el a StoryOnline-nak, hogy ő semmi ilyenről nem beszélt, már csak azért sem, mert két nagy lemezkiadó is érdeklődik iránta.
"Igaz, hogy kérdezték, lesz-e turné, amire én azt válaszoltam, hogy nem tudom. Konkrétan még nem volt szó a nyárról, így nem is tudhatom, pontosan hogy lesz" - mondta Dávid.

Megkerestük Szecsődi Károlyt is, aki hetekkel ezelőtt már arról beszélt, hogy mennyire várja a nyári fellépéseket, hiszen egyrészt sok helyen megfordulnak majd, másrészt jó bulinak ígérkezik.
"Nem hallottam arról, hogy elmaradna a turné" - csodálkozott Karcsi, aki elmondta, hogy akárhogy is alakul a nyár, rengeteg fellépésük lesz.

A StoryOnline felkereste az illetékest, Magyar Ritát, a TV2 szóvivőjét, aki elmondta, hogy konkrétan nem volt szó arról, hogy nem lesz turné.
"Január 21-én még természetes, hogy nincs pontos terv arra nézve, hogyan zajlik nyáron a fiatal énekesek fellépése. Lehet, hogy együtt, lehet, hogy külön-külön, vagy kettesével-hármasával lépnek fel. A megasztárosok jelenleg a magyar könnyű zenei piac legfoglalkoztatottabb szereplői" - szögezte le a szóvivő.

Szülinap és Hógolyók...:)

Imi szülinapi clubtalija remek volt, részletek meg egy-két fotó hamarosan:)
Addig is infó:

január 31én lesz hogólyó világrekord megdöntésre kísérlet. délután meg lesznek ott megások: Vik, Dávid és Krisztián fél5 és fél6 között szórakoztatja a jónépet.

Infók itt:

http://hogolyorekord.hu


:)

2009. január 21., szerda

:)

!!!Balogh Iminek Boldog Szülinapot Kívánunk!!!

Jön az első!

Mármint lemez! A győztes, Király Viktor megabéli dalait hallhatjuk rajta, míg önálló albumának elkészítése is megkezdődött, adja hírül a Borsonline. Fontos dolgo ez, hiszen ha Viktor első albuma megjelenik, akkor a többiek útjába sem áll már semmi, az Ő lemezük is megjelenhet.:)
Viktor albumán ezek lesznek:

Az albumon hallható dalok:


You Are Not Alone

September

When a Man Loves a Woman

Hull az elsárgult levél

I Don’t Wanna Miss a Thing
This Love

Englishman in New York

Billie Jean

Careless Whisper

Santa Claus is Coming to Town

Love Story

You Are So Beautiful

Csillagdal 4.

2009. január 20., kedd

Elmaradhat a megaturné?

A borsonline egyik vezető cikke Dávidról szól. Utólag is gratulálunk Neki és Anyukájának a remek teljesítményhez a Hal a tortánban!:)




Fekete Dávid elégedetlen karrierjével

2009.01.20. 06:45
Csalódottnak tûnt Fekete Dávid ajándék autója átvételekor. A Megasztár 4 döntôse nem az új járgánnyal volt elégedetlen, hanem a tehetségkutató után adódó lehetôségeivel. Úgy érzi, karrierje nehezebben indul a vártnál: elmarad a megaturné és lemezét is magának kell finanszíroznia. A TV2 szerint errôl szó sincs, Dávidék kivételes esélyt kaptak a Megasztár 4-tôl.

Fekete Dávid tegnap átvette új autóját, amelyet Friderikusz Sándor vásárolt neki. Talán Sándor még nem tudta, amikor a nagylelkű ajánlatot tette:
ezzel segíti hozzá Dávidot, hogy kiadhassa saját lemezét.

– Anyu korábban vett nekem egy öregebb járgányt, hogy azzal járjak koncertekre, de most, hogy megkaptam az új csodaautót, megbeszéltem vele, hogy a régit eladom, és abból fedezem a lemezem kiadásának egy részét
– mondta Dávid, aki rendkívül hálás Sándornak az ajándékért.

– Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen fiatalon autóm lesz.
Fel sem tudom fogni! Friderikusz sajnos nem tudott eljönni az átadóra, de előző este felhívott, és a lelkemre kötötte, hogy mindenképp biztosítsam.
A kedvesem, Laura is elájult az autótól, egyszerűen gyönyörű.
A Megasztár 4 döntőseinek karrierje rosszabb eséllyel indul, mint elődeiké – véli Fekete Dávid. Az egyre ridegebb gazdasági környezet már a döntőn is éreztette hatását:
Király Viktor és ellenfele nem a tízezer férőhelyes sportcsarnok gigantikus színpadán mérte össze tudását, hanem a TV2 stúdiójában, meglehetősen családias hangulatban.
Fekete Dávid, a Megasztár második helyezettje szomorúan tudatta lapunkkal, hogy idén elmarad a szokásos közös turné is, holott nagyon várták a bulikat.


– Egy-két embernek van fellépése, de együtt, mind a tízen nem koncertezünk. Úgy tudom, ez a gazdasági válsággal van összefüggésben
– mondta Dávid, aki már készíti saját lemezét, ám az még kérdéses, hogy talál-e kiadót. Magyar Rita, a TV2 szóvivője lapunknak elmondta: az énekeseknek koránt sincs okuk panaszra, a műsor óta a legfoglalkoztatottabb magyar popzenészek közé tartoznak, és a kiadók is versengenek értük, így Dávidért is, ezért érthetetlen, miért panaszkodik a Megasztár 4 második helyezettje.

– A TV2 folyamatosan szervezi a fellépéseket az énekeseknek. Természetesen az első négy-öt helyezettre van a legnagyobb igény, de a többieknek is van fellépésük. Hogy lesz-e nyári turné, az egyelőre valóban kérdéses
– mondta Magyar Rita.

Bata Kata


Egyéb hírek:
Viktor sokat fogyott a mega alatt, főleg a sok edzésnek köszönhetően, tudhatjuk meg a storyonline-ról. Tamara pedig a Blikkben van párjával, Ádámmal:)Sok boldogságot:)

Imi
tali és szülinapozás szombaton délután 14h-tól az Eckermann Kávézóban(Ráday u.)Gyertek minél többen!!!:)

2009. január 17., szombat

Balogh Imi Clubtali

Eljött a várva várt pillanat! Az igazság sorai most, csak ITT, csak Nektek, Itt, a körlevélben:

Születésnapi Balogh Imi Clubtali!!! Találkozz a Club tagjaival és ünnepeld velünk Imi szülinapját! Ő velünk lesz!!! Te??? Ott a helyed!!!
Időpont: 2009.01.24. szombat, délután 14h-17h
Helyszín: Eckermann Kávézó
IX. ker. Ráday u. 58, Budapest
Megközelítés: BKV-val : 3as (kék) metró Kálvint téri megállójától pár perc séta, vagy a 4.6-os villamos Boráros téri megállójától szintén pár kb. két utca.
Segítségképp:
http://maps.google.com Itt írjátok be a keresőbe: Ráday utca 58 hu budapest, kiadja a pontos helyet
Az egész kávézó a miénk erre az időtartamra, úgyhogy arra kérnék Mindenkit, hogy azért valami minimális fogyasztást (egy kóla,vagy vmi) tegyen, mert csak nekünk foglaltatták leaz egész kávézót, mindenféle belépő nélkül…Egyébként megnéztem, nem drága hely..:)
Légyszi, légyszi, aki még nem jelentkezett e-mailben, az írjon a baloghimiclub@gmail.com címre! Azért fontos, hogy lássam kb. a létszámot… Nincs semmilyen megkötés, mindenki jöjjön bátran!!! Minél többen vagyunk, annál emlékezetesebbé tudjuk tenni Imi szülinapját és az Első Hivatalos Balogh Imi ClubTalálkozót is!!! Ugyanezen a címre írhattok kérdéssel, óhajjal, sóhajjal, bármivel kapcsolatban
Reklám: http://baloghimi.gportal.hu Egy oldal, ami ki másról is szólna..:) Nézzétek meg, szemezgessetek a cikkek között vagy szóljatok hozzá a dolgokhoz, esetleg éljétek át újra a koncerteket a rengeteg kép segítségével! Továbbra is várok Imiről, mindenféle cikket, képet , közös képeket is kérek, lenne ilyen Galéria, hogy Imi és Ti, meg mindenfélét, verset, rajzot, akármit, amit felrakhatok
Aki még nem volna tagja iwiwen a Balogh Imi Clubnak:
http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2151173


Már csak egy hét a nagy eseményig!!! Én már nagyon várom! Add tovább, hogy minél többen legyünk!
Ne feledjétek, Imi szülinapja lesz, úgyhogy Mindenki írja be a naptárba! Sőt, MEGLEPI is lesz! 
!!!!!!!!!!!!JANUÁR 24, BALOGH IMI CLUBTALI & SZÜLINAPI PARTY!!!!!!!!!!!!

2009. január 16., péntek

Koncertek!

No, hát sűrű lesz a hétvége! Ma este Király Viktor első önálló koncertje a Privé klubban!
Holnap, Star Positive koncert a Ráday kupolában, Szabados Attilával:)

Mai storyonline-on érdekességként, Karcsi több szeretne lenni, mint barát, Hien nem. Ennyi:)A storyban,mint újság, arról írnak, hogy mi lesz vajon a megásokkal, van egy-két kép,de nem írnak semmi extrát.
Borsonline-on pedig Krisztián van fent, sértegette Soniát. Ezen a héten csak undok volt,és mindenkit lekezelt, bár nemtudom mire. Jó hangja van,de ez már sok. Amikor valaki poénkodik az elmegy egyszer.kétszer. De nem 5 napon keresztül.kész csalódás a fazon.
Viktor átvehette a nyereményautóját, ez meg a Blikkben van!

Lényeg,a lényeg, Mindenki elvan, mint a befőtt!:)
A következő megás Hal a tortában Lüszi nem óhajt szerepelni, vagy nem engedik.Nemtudom.A lényeg, hogy én főzök szívesen helyettük:)

:)

2009. január 13., kedd

F.B.I


Ma voltam életem első Balkán Expressz koncertjén, ahol ugye Bencsik Tamara énekel. Véletlenül alakult úgy, hogy el tudtam menni, de szerencsére Vikivel meg Gyurival remek hármast alkottunk és a Pomázi Művelődési Ház sem tűnt félelmetes távolságnak, úgyhogy autóztunk egyet.
Kicsit viccesen indult az este, Gyuri már azzal indított, hogy fél éve nem vezetett és persze élből rosszfelé indexelt, de amúgy megúsztuk élve a dolgot.
Odaérve Tami jól meglepődött, hogy mentünk,de nagyon kedvesen fogadott minket, érezzük jól magunkat, miegymás, és mindjárt kezdenek. Kicsivel több, mint egy órát voltak színpadon és mondhatom, valami bámulatos hangulatot teremtettek! Mindenféle gyors, lassú számokat énekeltek és bámulatos volt nézni a vadidegen embereket, ahogy ilyen nagy össznépi táncolásba, bulizásba kezdtek. Teljesen felhőtlenül, kötetlenül, egymást nem ismerve mindenféle népi körtáncot jártak, meg együtt énekeltek, élmény volt már csak Őket is nézni. Engem teljesen magával ragadott a hangulat, olyan igazi bálban éreztem magam. Az esemény egyébként Szerb Szilveszteri Bál volt, ki-ki kiöltözve, pezsgővel, sütikkel, ilyenekkel várták az újévet..:) Volt torta is. Úgy tűnt, hogy elég jól ismerik az együttes, mert elég sok dalt tudtak. Én még életemben nem hallottam Őket, de biztos, hogy fogok menni még sok-sok fellépésre..:) Ezt a hangulatot szeretném újra átélni Velük, Általuk. Úgyhogy utólag szívből gratula, sajna elég gyorsan el kellett menniük, de tényleg nagyon jóóóó volt!
Itt egy kép a tortáról, bár szerbül nem tudok, gondolom azt jelenti: Boldog Újévet! :)
Ja, az FBI -os póló volt pár fiatalon és gyorsan átírtam magamban a jelentését:
Fanatikus Balkán Expressz Imádók.

:)

Hal a tortán és egyéb nyalánkságok:)

Aki még nem olvasta volna, a StoryOnline on is megjelent, hogy Imi újra szerelmes.:)
A Hal a tortán szereplőiről pedig a stop.hu-n írnak, a mai kínai estéről osztanak meg egy-két percet:) De inkább nézzétek meg.

Vik szakításáról pedig kétértelmű infók keringenek. VAn, ahol azt monjdák igen, van ahol, meg azt, hogy nem.

:)

2009. január 12., hétfő

Hírek még...

A hét izgalmasan indul:

Kb. a negyedik megfogalmazásban olvasom újra, és a nemtudomhanyadik helyen, hogy Balogh Imi nem szingli.
Király Viktor pedig elárulja a Storyonline-on, bár már ezt is írták régebben, hogy néha kihasználták, és megtanította az angol dalokat, ám ez nem mindig talált viszonzásra...
Fekete Dávid eljegyzésre készül, csakúgy, mint Lakatos Krisztián, akinek a semmiből előtűnt a barátnője, tudhatjuk meg a Blikkből.
A Bors pedig Lüszi szerződésének kérdésességét boncolgatja továbbra is. Illetve az is kiderül, hogy az édesanyja nem mindig olvasta el, mit ír alá a nagy kapkodásban.

Ez jelent meg hétfő reggel, este pedig főzőcske..:)

2009. január 10., szombat

Ínyencségek a jövőhéten..

No, mint azt bizonyára már tudjátok, ezen a héten Pacsirta volt a Hal a tortán c. műsorban és megházasodott, sőt el is vált. :):):)

Jövőhéten Hien, Sonia, Krisztián, Dávid és Viktor fog minket elkápráztatni főzőtudásával. Vagy annak nem tudásával. :)

Annyit tudok, hogy Hien keleti, Vik pedig amerikai ételeket szolgál fel. Kíváncsi vagyok. :)

Tehát, minden nap este 8tól kb. Hal a tortán!! :)

:)

2009. január 8., csütörtök

:)

Jó sokat írnak Róluk..:)

A storyonline-on olvashatunk Dávidról, hogy megtartja az autóját, amit kapott, valamint Lüsziről, akiről fotósorozatot készített Kasza Tibi, valamint a Blikkben, hogy édesanyjának kifogásai vannak a szerződése ellen...

Imi pedig újra szerelmes, ezt a Star magazinban olvashatjuk...:)

Hamarosan Szecsődi Karcsi és Balogh Imi tali!
Jelentkezz!

Imis: baloghimiclub@gmail.com

Karcsis: dana92@freemail.hu

2009. január 7., szerda

Vik: Az Első!

Január 16-án a Prive klubban lép fel először önállóan az Év hangja.

Infók:

www.prive.hu

:)

2009. január 6., kedd

Események.

Az ember azt hinné, hogy most oké, hogy írnak Róluk,de kevesebbet,de nem..

A mai lapok azzal vannak tele, hogy Viktor beköltözött új lakásába, a Blikkben, A BOrsban és Stp.hu-n is fent vannak róla cikkek, képek:)

Fekete Dávidért nem kapkodnak, ez a stop.hu-n van, illetve a Kiskegyedben is benne van.:)

A mai Interkatívban Viktorék és Sonia lesz a vendég.:)

Klubtalikra még minidg jelentkezzetek!

Balogh Imis: baloghimiclub@gmail.com

Szecsődi KArcsis: dana92@freemail.hu


:)

2009. január 5., hétfő

Hírek

Jelentkezzetek a klubtalikra!!!

Balogh Imis tali: baloghimiclub@gmail.com

Szecsődi Karcsis tali: dana92@freemail.hu


Mai Napi Ászban:

Eszenyi Enikő tovább futtatja a megasztárokat - legalábbis ezt ígérte
2009. január 05. 06:35 | Forrás: STOP/Napi Ász

A negyedik Megasztár első tizenötjéből Pataki Szilvi, és a tízes döntőbe is bekerült Balogh Imre is ígéretet kapott Eszenyi Enikőtől arra, hogy a Vígszínház új igazgatójaként egyengeti majd színészi pályafutásukat. A kérdés csupán az: Eszenyi be is tartja év végi ígéreteit?


Eszenyi Enikő, aki decemberben a Vígszínház új igazgatója lett, a Megasztár adásai közben két versenyzőnek is ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy segíti színészi pályafutásuk alakulását.

"Konkrét dolgot egyelőre nem tudok, csak azt, hogy a következő évadban számít rám., és az egyetemi felkészülésemben is segíteni fog, hiszen a színművészetire szeretnék járni" - mesélte Pataki Szilvi a Napi Ásznak.

Ám nem az énekeslány az egyetlen, akinek a Vígszínház újdonsült vezetője segíti karrierjét. A finálé előtti héten tartott Megavacsorán a zsűritagok is részt vettek, és mint az a kisfilmből is kiderült, Eszenyi itt Balogh Iminek tett hasonló ajánlatot.

"Egy cseh írónő írt egy darabot, és Eszenyi Enikő szerint az egyik karakternek pont megfelelő szereplő lennék. Szeptemberben tűzik műsorra az előadást, a próbák pedig márciusban kezdődnek" - mesélte Imre, majd hozzátette: "Azt mondta, majd felhív, csak lesz belőle valami. Bennem nincs kérdés ezzel kapcsolatban."

További hírek:
Karcsi és Hien szakítottak, bár barátságuk erősebb, mint valaha. További részletek a mai Blikkben.

Viktor pedig a mai Mokkában nyilatkozott mindeféléről, a tv2 honlapján megtekinthető a videó.

Fekete Dávidról a Storyban olvashatunk:

Nem sok híja volt, hogy szakított a Megasztár ideje alatt Fekete Dávid és kedvese, Laura. A fiatalok azonban mindent megbeszéltek, s dúl közöttük a szerelem.



A tehetségkutató verseny második helyezettje elmondta, hogy minden a legnagyobb rendben van közöttük. "Sok levelet kapok, főleg az ismerőskereső oldalakon keresnek meg, és írnak nekem. Érthető, hogy Laura féltékenykedett, sőt, volt, hogy úgy gondolta, jobb, ha véget vetünk a kapcsolatunknak. Ám hál' istennek mára meggyőződött róla, hogy semmi oka a bizalmatlanságra, hiszen éppen úgy, ha nem jobban szeretem, mint a Megasztár előtt" - mesélte Dávid.

Az énekes fiú azt is lemondta, hogy sajnos karácsonykor sem tudott sok időt a kedvesével tölteni, hiszen mindkettőjük igyekezett a családjára is időt szakítani.


Ugyanitt Sonia mesél családalapítási gondolatairól...

:)

2009. január 3., szombat

KLUBTALI!!!!!!!!!!!!

Hamarosan BALOGH IMI KLUBTALI!!!!

Kérek Mindenkit, aki szeretne jönni, írjon a:

baloghimiclub@gmail.com
e-mail címre, mivel az iwiw most nem annyira működik...



:)

MÁS:

Hamarosan Szecsődi Karcsi KLUBTALI!!!

Itt tudtok jelentkezni: dana92@freemail.hu

ÍRJATOK, JELENTKEZZETEK!!!

:)

2009. január 1., csütörtök

Megaszilveszter...:)

No, hát akkor így kezdjük az évet, megint és mindig Velük..:) A hideg ellenére rengetegen voltak az utcá, és mi is rettentően szétfagytunk! Néha láttunk kósza Dávidot, meg Lüszit,de még a Sugarloaf volt a színpadon:)Meg Viket is láttuk, Bennel és Lindával jött.
A koncert remek volt, bár kevésbé figyeltem oda, csak a Csillagdalnál, meg Imi első számánál, a Relight my fire-t énekelte, aztán jól odamentem és szerencsémre egy idő után odajött. ÉÉÉÉÉdddeeesss:)
Aztán buli volt, később már buliztunk. Sok számot énekeltek, teljesen Dokk hangulat volt, jóó volt, csak hideg. Nagyon hideg.
Utána még ezerpuszi meg ölelés Iminek, meg Karcsi is odanézett felénk, aztán mentek... Kb. 20 perccel éjfél előtt rohangásztak...
Mi még maradtunk, Nyugatiban sem szilvesztereztem még, de elvoltunk:) Meg voltak jófejek:)
Mostmár nem tudok pontos fellépésről, de ha kiderül, akkor úgyis írok...
BÚÉK 2009!!!
ja, és hajnalban-reggel esett a hó.. Fehér Újév:)